Skip to content

Scruton és a lovak

Scruton és a lovak

"Mindig is szerettem a lovakat." - mondta Roger Scruton

Roger Scrutont különleges szeretet fűzte lovaihoz. A saját lovának, Dumbonak hátán töltött idők meghatározóak voltak a filozófus számára a Sundey Hill Farmon átélt évei alatt. Azt vallotta, hogy létezik rossz módja a lótartásnak, amely a lónak és gazdájának is egyaránt árt. Az a fajta szeretet az állatunk iránt, amely a lovat játékszernek tekinti, amelynek célja a lovas szeszélyeinek kielégítése, olyan ölelés, simogatás tárgya lenni, amit a ló maga sem tud sem viszonozni, sem megérteni -- az ilyen szeretet figyelmen kívül hagyja a lovat. A gondolkodó hajdani feleségével, Sophieval való megismerkedése is e szeretett állatokhoz köthető:

"Legelőször csak néhány szót váltottunk az építészetről, de először egy vadászaton találkoztunk a Badminton Parkban. Lóháton beszélgettünk. Roger elesett. Megálltam, és visszamentem segíteni. Ezt kezdettől fogva nagyon lovagiasnak tartotta. Teljesen elbűvölte. (...) Nem az intellektusunk, hanem a temperamentumunk volt az, amiben osztoztunk. Utaztunk, koncertekre jártunk, de valójában a lovak és a farm hozott össze minket. Roger számára, aki munkája miatt meglehetősen magányos életet élt korábban, ez nagy öröm és beteljesülés volt."  - Lady Scruton

Tudtad, hogy a Magyar Országgyűlés a régi magyar állatfajtákat, köztük ősi lófajtáinkat is nemzeti kinccsé nyilvánította? Lovas-hagyományunk több, mint egy ezredévnyi múltra tekint vissza, így nem véletlen, hogy a magyarokat lovas nemzetként emlegetik a történelemkönyvek. Hagyományos lófajtáink, amelyeket hosszú évek gondos tenyésztői munkája során hoztak létre állami méneseinkben, világhírt futottak be:

  • Furioso-north star
  • Gidrán
  • Hucul ló
  • Kisbéri félvér
  • Lipicai
  • Magyar hidegvérű
  • Mezőhegyesi sportló
  • Muraközi
  • Nóniusz (lófajta)
  • Shagya-arab

Lovak Sir Roger Scruton és lovai